Sugarloaf biográfia:


 

A Sugarloaf tizenöt éves fennállása alatt ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja. 

Számaik kivétel nélkül felkerülnek a slágerlistákra, közülük többet is beválasztottak minden idők legjobb magyar dalai közé. 

A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, 

és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel.

2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, 

budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a 

TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjét, a Dalnokok ligáját is megnyerték.

A 2006-os NEON hatalmas szakmai sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a 

Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. 

Ezen az albumon már az első Megasztár-vetélkedő döntőjében szerepelt Dér Heni énekel.

2008-ban jelenik meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, 

ami több elismerést is kap színvonalas megjelenése miatt.

2009-ben elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet, amelyben a zenekar életét több mint egy éven keresztül követik és rögzítik a készítők. A filmet a nagyközönségnek várhatóan a 2011-es filmszemlén mutatják majd be.

 

A zenekar ötödik stúdióalbuma 2010 őszére kerül a boltokba.

 

A zenekar tagjai:

Dér Heni – Ének

Tóth Szabi – Gitár

Győri Balázs – Basszusgitár

Földesi Attila - Dob